1. rész.

Sötét, hosszú folyosón haladt végig, lépései messzire visszhangoztak az épületben. Csillagharcos ezredes volt, jól lehetett látni rangjelzéseit, amint néha egy-egy aprócska fénycsóva megvilágította mellkasát. Belépett egy halványan megvilágított szobába, és megállt egy ágy előtt. Az ágyban fekvő idős férfi félig kinyitotta szemeit.

-         Mi…mi hír ezredes?

-         Sajnálom, Tábornok. Újabb meteor közeledését jelentették. Ezt már nem bírja az ágyú…a Glináriónak csak napjai vannak hátra.

-         Mindez…az én bűnöm.  Ha akkor…ha visszamegyek.

-         Ne hibáztassa magát Uram. Ön mentette meg akkor népünket. Ha visszatér a Vegetára… már ennyien sem lennénk.

-         Mindennek vége…

-         Jó hírein is vannak Uram! A földi és nameki missziónk sikerrel járt. Elloptuk azt a gépet. A namekról pedig a gömböket. Elitosztagunk már visszafelé tart.

-         Akkor…akkor még van remény. Talán sikerül…sikerülnie kell. A herceg…a hercegről mi hír?

-         Reménytelen, Tábornok! Teljesen asszimilálódott a földiekhez. Meg sem kíséreltük visszahívni, az akció sikeres lebonyolítása érdekében. Viszont sok értékes információt hallottunk. Földi rokonaink elpusztították Dermesztőt.

-         Nekem is sikerülhetett volna. Megvolt az erőm hozzá. De gyáván megfutamodtam.

Hirtelen hatalmas rengés rázta meg a szobát. Az ezredes a testével védte az idős tábornokot.

-         Már megint…meddig bírjuk még?

-         Ne aggódjon, Uram! Nemsokára megérkeznek.

-         Én…én…én már nem bírom sokáig. Ezredes…tudja mi a dolga!

-         Igen Uram! Az életemre esküszöm, teljesítem a feladatot!

-         Maradjon hű a királyhoz…ahogyan én is…

Az idős csillagharcos lehunyta szemeit. Meghalt.

-         Ég önnel, Ryko tábornok.

Leoltotta a fényeket, és elhagyta a szobát.

2. rész.

-         Ezredes Úr! A „Vegeta” csoport űrhajója feltűnt a radaron. Mindjárt megérkeznek.

-         Nagyszerű, nagyszerű. Teremtsen rádiókapcsolatot velük, tizedes.

-         Már próbáltam, Uram! A meteor azonban összekuszálta az étert. A legtöbb berendezés használhatatlan. Csoda, hogy a radar…

-         Eléjük megyek!

A kis lapos űrhajó már feltűnt a sötét égbolton. Szépen lassan ért földet, a vezető nem kapkodott. Kinyílt az ajtó, majd három csillagharcos lepett ki belőle.

-         Magasságos ég…Tudtam, hogy szörnyű lesz…de ez…

-         Jelentsen, őrnagy!

-         Ezredes! A parancs szerint csak személyesen a Tábornok úrnak adhatok jelentést!

-         A Tábornok halott. Engem nevezett ki utódjának.

-         Értem, Uram. Jelentem, elhoztuk a Namek bolygó kristálygömbjeit, valamint a bolygó vezetőjét.

-         Vezessék elém!

Az őrhajóból kis kövér zöld lény lépett elő.

-         Üdvözlöm önt, Uram. Meglep, hogy a történet tényleg igaz. Komolyan azt hittem, a csillagharcosok a Vegetán pusztultak annak idején. Elhoztam a kristálygömböket, ahogy megegyeztünk.

-         Köszönöm a nagylelkűségét, Uram.

-         Őszinte leszek önhöz, kételyeim vannak. Önök nem a legbarátságosabb nép a galaxisban, ugye érti? Nem szeretném, ha…

-         Semmi oka az aggodalomra, Uram. A mi filozófiánk szerint csak az erőseknek, bátornak van joga az élethez. A Namek népe ezeket a címeket igazán kiérdemelte, miután szembeszállt a zsarnok Dermesztővel.

-         Ez megtisztelő. Remélem, egyességünk mindkettőnk népének hasznára válik. Apropó, hol a népe, Uram?

-         Látja ott azt a 42 embert? Ennyi a népem. Miután a környezet megváltozott…milyen ironikus, nem gondolja? Olyan meteoritok tizedelnek minket, amelyek annak idején a Vegeta részei voltak. Dermesztő átka még holtában is elér minket. Jöjjön, bekísérem a szobájába. Még meg kell várnunk néhány emberemet.  

3. rész

Az ezredes nem aludt nyugodtan aznap éjszaka. Hosszú évek óta visszatértek rémálmai. Nem is bírt ágyában maradni, az ablakából nézte a kopár tájat. Milyen gyönyörű vidék volt ez valaha! Hogy örültek, amikor megérkeztek a hosszú út után! És most…undorodva fordult el. Még éltek az emlékében a bevésődött képsorok. Fiatal tisztként maga is részt vett a nagy evakuálásban. Több ezer öreg, nők, gyerekek próbáltak akár erőszakkal is feljutni a nagy hadihajókra, miután kitört a pánik. Csak pár óráig tartott, mégis, mintha napok lettek volna.

Erőt vett magán, és megpróbált aludni egy keveset. Sajnos nem sikerült neki, álmában is előtörtek a rémképek. Látta felrobbanni a Vegetát. Vagy már a Glináriót? A jó ég tudja. Verejtékezve riadt fel ismét. Úgy döntött, nem fog aludni tovább, egyszerűen félt az alvástól. Lement a nagyterembe, ahol a rádiós a monitor előtt aludt. Feljebbvalója lépéseire riadtan pattant talpra.

-         Bo…bocsásson meg, ezredes Úr!

-         Hagyja csak. Legalább maga még tud aludni. Mi van a namekivel?

-         A szobájában van. Pár harcosunk szemmel tartja.

-         Értem. Jól van. Nem eshet baja. Ő a bolygónk utolsó reménye.

-         A bolygónk…

-         Van valami hír a hadnagyról? Késik, már órákkal ezelőtt meg kellett volna érkeznie.

-         Sajnálom uram. Csak a meteor villog a radaron.

-         Mennyi időnk van még?

-         Uram…ha nem érnek ide a következő másfél órában…pár harcosunk megpróbálta elintézni. Nem sikerült.

-         Óh, ha az a baleset nem lett volna az űrhajókkal! Már rég másik bolygón lehetnénk!  

-         A hadnagy jó barátom. Ismerem jól. Nincs előtte lehetetlen. Ha valaki képes elhozni azt a masinát, akkor az ő! Uram…ön szerint a Tábornok Úr terve beválik?

-         Ryko tábornoknak még nem volt olyan terve, amely kudarcba fulladt volna. Fáradt vagyok. Azt hiszem, mégiscsak alszom egy keveset.

Az ezredes elindult szobája felé. Azonban alig tett pár lépést, felhangzott egy jól ismert csipogás a műszerekből.

-         Ők azok! Megérkeztek! Hála az égnek!

4. rész

Az ezredes néhány emberével loholt a leszállópálya felé. Az űrhajó éppen most fejezte be a leszállást. Sietniük kellett, már csak pár percük volt hátra a meteor becsapódásáig. Az ajtót kitépve rohantak be az űrhajóba. A legénységnek nyoma sem volt, csak egy vérben úszó férfit találtak a padlón fekve. Az ezredes gyorsan intézkedett.

-         Siessetek, egy túlélő! Beszélj, hol a gép?

-         Há…hátul. A…földiek…a földiek…

-         Meghalt. Gyorsan, szedjék ki az időgépet, állítsa be, tizedes! Gyorsan, gyorsan, csak perceink vannak hátra.

A csillagharcosok kiugráltak az űrhajóból, a csomagtérből elővonszolták az időgépet. Egy kis kopasz harcos máris beleugrott, és elkezdte állítgatni a gombokat. Ekkor érkezett oda a namekok főnöke, mögötte hozták a kristálygömböket.

-         Ezredes, mi ez az egész? A meteor már felettünk van, meg kell idéznünk a sárkányt!

-         Kész van már az a vacak, tizedes?

-         Uram, igyekszem! Mindjárt!

A nameki egyre idegesebb lett.

-         Magyarázatot követelek, Ezredes! Mi ez az egész? Mind itt pusztulunk, ha nem…

Valaki leütötte. Mozdulatlanul terült el a földön.

-         Meghalt?

-         Nem, uram, vigyáztam!

-         Jól van. Gyorsan, tegyétek a gépbe! A gömböket is! Tizedes, a francba már!

-         Kész! Végre! Megadtam a szükséges koordinátákat!

Hirtelen mindenki üvöltözni kezdett. Az ezredes felnézett az égre. A hatalmas meteor belépett a légtérbe, tüzes golyóbisként közeledett a talaj felé. Egy pánikba esett harcos megpróbált beugrani az időgépbe, de a tizedes földhöz vágta. Az ezredes beugrott, lecsukta a tetőt, és felszállt. Görnyedten ült, a nameki és a hatalmas kristálygömbök  miatt szűkös volt a hely. Kapcsolgatni kezdte a gombokat. A meteor ekkor csapódott be a Glinárióba. A becsapódás ugyan messze történt, de jól lehetett látni, hogy egy kis vörös csík indult el feléje. Az ezredes most pánikba esett. Homlokán izzadságcseppek jelentek meg, a gombokat remegő újjal kapcsolgatta tovább. Kinézett, látta, hogy a kis vörös csíkból már hatalmas tűzfüggöny lett, ami borzasztó tempóban közeledett. Már ököllel verte a műszerfalat, pokoli pillanatokat élt át. Már érezte a közeledő forróságot. Újra kinézett. A tűz már mindent eltakart. Másodpercei voltak csak hátra.

-         Mindennek…vége!

Lehunyta a szemét, és várta a halált.