Nyári álom

            Egy történetet szeretnék nektek elmesélni. Az én történetem. A nevem Akito Misugi. Középiskolás vagyok s ma volt az utolsó tanítási nap. Mindenki örült, hogy elkezdődik a nyári szünet. Ám ez a nyár más lesz, mint a többi.

- Hé Akito!

Aki rám kiabált a legjobb barátom Miramoto Takomi.

- Mond mi van.

- Képzeld, átmentem, nem kell pótvizsgáznom.

- Nagyszerű, akkor nem kell kint aludnom veled a mezőn, mint múlt évben.

- Igen, amikor a fél város bennünket keresett, mert nem mertem hazamenni és megmondani otthon, hogy megbuktam.

- Igen, aztán te kaptál ugyanúgy a bukásért én meg mert segítettem neked elbújni, pedig csak a réten aludtunk.

Nos ezek vagyunk mi. Mintha testvérek lennénk.

Este Miramoto meghívott pár osztálytársunkat s még pár embert a suliból. Tüzet raktunk s a szabad ég alatt sütögettünk. A lángnyelvek vidáman táncoltak s mindenki jól szórakozott. Csak én nem.

Felkeltem s távolabb mentem a tűztől, hogy már ne lássam. Felnéztem a csillagokra. Kérdeztem magamtól, hogy vajon mi lesz a nyár után. Ez az utolsó nyári szünet. Több nem lesz. Jövőre már dolgoznunk kell. De vajon mit és hol? Nincs kedvem itt meghalni.

- Hé Akito!!! Mit keresel itt?

- Semmit csak nézem a csillagokat.

Miramoto az egyetlen, aki észrevette, hogy eljöttem onnan, vagy csak ő az egyetlen aki utánam jött. Kezében két sör, az egyiket felém nyújtja s én elveszem.

- Mi van? - kérdi tőlem

- Semmi. Csak... Tudod...

- Hm. Értem. Hülye ötlet volt tőlem, ez a kis party.

- Nem. Nem.

- De igen.

- Nem semmi. Nincs semmi csak egyedül szeretnék lenni. Menny csak vissza.

- Tudod ám kit etess ezzel. Na bökd ki! Mi van?

A földre nézek aztán Miramotora.

- Érezted már úgy, hogy nem vagy ide való, hogy akármit csinálsz nem találod a helyed?

- Tudom mire gondolsz.

-Nem bírom ezt. Valami... Valami itt nincs rendben. Máshol akarok lenni. Messze fent a csillagok közt. Messze ettől a helytől.

- Gyere üljünk le az öreg fához.

Elbaktattunk a közelben lévő öreg fához, ahol szoktunk üldögélni. Iszogattuk a sört s beszélgettünk egész éjszaka. Másnap Miramoto anyjának kiabálására ébredtünk.

- Mi az, hogy nem jöttél haza?!!!! Talán már megint megbuktál?

- Nem várj, várj itt a bizim, nem buktam meg.

Miramoto rám néz.

- Bocs, de mennem kell. Majd később átugrok. Ok?

Bólintok mosolyogva, mintha minden rendben lenne. De tudjuk mind a ketten, hogy semmi sincs rendben. Kicsit sétáltam, hogy kitisztuljon a fejem, de nem segített. Elsétáltam a tengerparthoz. Lehuppantam a homokba s néztem a kék hullámokat. Ekkor hirtelen egy lányt pillantottam meg. Hosszú gyönyörű barna haját a szél táncoltatta, a napfényben úszott egész alakja. Oly gyönyörű volt. Mint egy... egy... nem találok szavakat. Nem tudtam másként meg kellett szólítanom.

Arca oly szomorú volt. csak nézte vágyakozva a tengert. Mintha várna valakit.

- Hello. Öhhm...Most költöztél ide? - Nem rossz, mi? A legtöbb lány elolvad ettől :)

A lány nem reagált csak nézett szomorúan előre. Csak nézte a kék tengert. Közelebb mentem.

- Helló!

A lány hirtelen mintha álomból szakítottam volna ki, felriad.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.

- Nem, semmi baj.

Nem csak arca, s szemei árasztanak mély szomorúságot, de a hangja is.

- Mi az? Miért vagy ilyen szomorú?

A lány lágy hangon válaszol.

- Ezt te úgysem értenéd.

- Ne becsülj alá. Sok mindent megértek. (Most aztán nagyot hazudtam)

A lány csak rázza a fejét.

- Ki vagy te, hogy hívnak?

A lány mélyen a szemembe néz, gyönyörű tekintete mintha megbabonázna. Nem tudom levenni róla a szemem.

- Én csak egy álom vagyok. Én nem is létezek.

Ez meg mit jelentsen.

- Ezt nem egészen értem.

- Tudom. Nem is vártam.

a lány leveszi rólam a tekintetét s újra a végtelen óceánt nézi.

- Zavar, ha itt maradok veled?

- Velem?

- Igen veled.

- Miért?

- Őszintén? Mert meg akarlak ismerni.

A lány nem reagál csak nézi a horizontot s méla bús arcot vág.

- Elárulnád a neved?

- A nevem?

- Igen, az én nevem Akito Misugi. A tied?

A lány lassan felém fordul. Szívem hevesebben dobog, tekintetünk találkozik s teljesen elfeledkezem a Világról.

Minden olyan csöndes, békés. Halk szavai akár angyal éneke.

- Megami. A nevem Naruto Megami.

Naruto Megami, milyen gyönyörű név. Illik hozzá. Ahogy itt áll előttem, mint védtelen kis virág, amit táncoltat a szél, mint fénylő csillag akit senki el nem ér. Mint lenyugvó nap, mely szomorúan távozik az égről. Megami, Naruto Megami.

Este nyolcra értem haza. Volt egy kis szidkozódás a szüleimtől, hogy miért nem jöttem haza előbb, meg ilyesmi. Gyorsan beiszkoltam a szobámba és azzal az ágyba huppantam, de nem volt időm semmire, már csörgött is a telefon. Morimoto az. Kérdezte, hogy merre voltam, mert már mindenhol keresett és a telefont sem vettem fel. Hogyan is tudtam volna felvenni, hiszen otthon hagytam. Mondta, hogy készülődjek, fél órán belül értem jön és megyünk bulizni. Valahogy nagy nehezen sikerült leráznom. Aztán csak feküdtem az ágyban. Semmire sem tudtam gondolni csak rá. Megami. Csak ő járt az eszembe. Milyen gyönyörű volt. De miért volt olyan szomorú és miért ácsorgott egyedül a parton. Majd holnap megkérdezem. Majd holnap.

Nem bírtam aludni aznap este, csak forgolódtam és rá gondoltam. Ó csak lenne már holnap Másnap hulla fáradtan ébredtem, de ahogy Megamira gondoltam máris éber lettem. Szinte együtt ébredtem a nap első sugaraival. Éreztem, hogy éhes vagyok, de képtelen voltam enni. Mégis benéztem a hűtőbe és nem kis meglepetésemre találtam két szelet sütit. Becsomagoltam és már rohantam is.

Nem hiszem, hogy ott lesz még csak fél hét van. Biztos nem lesz ott. Átszáguldottam az utcákon keresztül a városon. Kezemben a jól becsomagolt sütivel. Ahogy lábam bírta rohantam. Tíz perc alatt tettem meg a háromnegyed órás utat. Utána kicsit elsötétült előttem minden. De mikor jobban lettem nem hittem a szememnek. Ott állt a part sárga homokján a nap sugarai elhalványulnak az ő szépségéhez képest. A vad hatalmas hullámok apró kicsi morajlása alakulnak, ahogy lábához érnek. Lágy szellő simogatta gyönyörű arcát. Mintha megállt volna az idő, mintha nem létezne semmi. Minden hang megszűnik s elsötétül a Világ csak az ő szépségének fénye az mit látni lehet. Nem számít semmi csak ő. Csak ő. Megami.

Aztán pár gyerek ránt vissza a képzeletemből. Lassan közelebb lépkedek, szívem a torkomban dobog, kezemben az a két szelet sütit szorongatom amit a hűtőből vettem ki. Oda lépek mellé.

- Helló! Emlékszel rám? Tegnap találkoztunk itt.

A lány hozzám fordul.

- Igen emlékszem.

- Hm... Nézd, hoztam neked sütit.

- Sütit?

Kicsomagoltam s odanyújtottam hozzá. Leültünk a homokba s megettük.

- Ez finom volt. Köszönöm.

Istenem! Ahogy elmosolyodott, mintha angyal mosolyogna, minden sokkal szebbnek tűnik, a virágok kinyílnak a tenger hullámai táncot vetnek, a nap mintha elmosolyodna, s a komor város is mintha felvidulna.

- Mi az? Mit bámulsz?

- Hogy? Semmit.

- Szóval én semmi vagyok.

- Nem. Nem úgy értettem.

Újra mosolyog. Kérlek Istenem, nekem senki más nem kell csak ő. Csak ő.

- Mondd csak, miért jössz ki ide?

- Mert szeretem a tengert, olyan gyönyörű...

- Akár te.

- Tessék?

"Jajj ezt hangosan mondtam!?"

- Szóval szerinted gyönyörű vagyok?

- Igen. Több annál. Te vagy a legszebb lány akit valaha láttam.

- Mit is mondhatnék erre.

Egyszerűen nem tudom levenni róla a szemem. Csak őt tudom nézni. Minden más teljesen megszűnt.

- Ne! Ne nézz ennyire! Zavarba hozol!

- Bocsánat! Nem akartam.

Egy pillanatra kinéztem a hatalmas óceánra, milyen nyugodt hely és csöndes. Aztán újra rá kellett néznem. Egyszerűen képtelen vagyok levenni róla a szemem.

- Még soha nem láttalak a környéken. Új vagy itt?

- Igen, nem rég költöztünk ide a szüleimmel.

Vagy hat órán keresztül beszélgettünk. Annyira jól esett hallani a hangját, olyan jó volt egyszerűen csak vele lenni, meg is feledkeztem az időről, míg egyszer csak csörög a telefonom. Miramoto az.

- Merre vagy?

- A parton.

- És mit is... csinálsz ott pontosan?

- Semmit. Mi van, miért hívsz?

- Tegnap este leráztál, de ma nem. Találkozunk az öreg tölgynél. Viszek sört. Ott legyél vagy kitekerem a nyakad! Na cső!

Reagálni se tudtam olyan gyorsan letette a telefont. Mi legyen? Nem akarom itt hagyni Megamit, de Miramoto a legjobb barátom. Mindig mellettem volt, ha szükségem volt rá.

- Megami...

- Menned kell, igaz?

- Igen... de...

- Akkor jössz vissza, amikor akarsz, én itt leszek. Most menj!

Nem értettem miért mondott ilyet de nem volt időm kideríteni. Elköszöntem s rohantam az öreg tölgyhöz. Hamarosan oda is értem. Miramoto a fa tövében ülve várt rám, két sörrel a kezében.

Ez a tölgy a törzshelyünk. Mindig itt szoktunk üldögélni, sörözni és beszélgetni. Most éppen a lány röplabda csapat edzése van programon. A fa tövéből ugyanis pont rálátni a suli hátuljára, ahol a sportpályák vannak. Mindig van látnivaló. Szerencsére a sulinkban a lányok nagyon szeretik a sportot. :-) :-) :-) De valahogy ez most engem nem foglal le.

- Gyere, tessék a söröd. Ülj le, mindjárt kezdődik az edzés.

Némán szót fogadok, elfogadom a sört és lehuppanok Miramoto mellé, de a tekintetem elkóborol. Nem a bikinis röplabdázó lányokat nézem, hanem az eget s közben Megamira gondolok.

- Hé Akito!- Mi van, alszol?

- Nem, dehogy, semmi.

- Persze, tudod ám kit etess ezzel.

- Nem, tényleg nincs semmi.

- Mióta ismerjük egymást?

- Kb 10 éve

- És te azt hiszed, hogy nem veszem észre, ha van valami veled. Zavarodottnak tűnsz, nem jelentkezel, lerázol, nem nézed a csajokat... Hogy hívják?

- Kit?

- A lányt.

- Milyen lányt?

- Akibe szerelmes vagy.

Csak elmosolyodtam. Hogyan is képzelhettem, hogy titokban tudom Miramoto előtt tartani!?

- Megami. A neve Megami.

Ahogy kiejtettem a nevét az ajkamon, hatalmába kerített egy érzés, vele akartam lenni, minden áron a közelében szerettem volna lenni.

- És hol ismerkedtél meg vele?

- A tengerparton.

- És mit is csináltál ott pontosan?

- Semmit. Csak, tudod, kicsit sétáltam, hogy kitisztuljon a fejem. Kimentem a partra s akkor láttam meg legelőször.

- És aztán?

- Odamentem és megszólítottam.

- Persze! Te?

- Most miért hitetlenkedsz?

- Mert te nem vagy az a csajozós.

- De őt muszáj volt megszólítanom! Nem tudtam másként.

- És utána?

- Beszélgettünk.

- Miről?

- Mindenféléről.

- Totál belezúgtál, mi?

- Totál.

- Akkor menj!

- Hova?

- Hát a lányhoz.

- Na és te?

- Majd elleszek valahogy.

- Gyere te is!

- Minek?

- Megismerhetitek egymást.

- Á, nem! Csak útban lennék. Menj csak.

- Biztos?

- Persze, persze.

Felálltam hát, felhörpintettem az utolsó csepp sörömet és rohantam is. Bűntudatom volt, mert ott hagytam Miramotot. Mikor odaértem még mindig ott állt a víz partján. Mintha engem várna. Szép is lenne.

- Megami.

- Hát visszajöttél?

- Persze.

- Na és a barátod?

- Megérti, majd később találkozom vele.

Egész nap vele voltam. Késő este értem haza. Holnap több időt töltök majd el Miramotoval. Másnap reggel egy álomból ébredtem. Valahol feküdtem. Egy hófehér szobában. Fekete alakok voltak körülöttem. Olyan volt, mint mikor valaki annyira álmos, hogy nem tudja kinyitni rendesen a szemeit és csak árnyékokat lát. Az egyik fekete alak odalépett hozzám s rázni kezdte a vállam. Mintha valami hangot is hallottam volna, de nem értettem. Ekkor felriadtam. Egész nap olyan furcsa érzésem volt. Valahogy olyan más lett minden. A reggeli nem olyan volt mint szokott lenni. Anya hangja is fura volt. Olyan halk... A fény, a nap is halványabb volt. Mindegy, biztos csak nem aludtam ki magam. Aznap, ahogy felkeltem, rohantam át Miramotohoz. Ilyen tájban csak ő szokott otthon lenni. A szülei dolgoznak, az öccse nyári suliba jár mert egy idegesítő kis féreg akinek kitekerném a nyakát... öhm... vagyis mert rosszul tanul. :-)

Kopogtattam az ajtón, de senki sem nyitotta ki, így benyitottam. Sehol senki, ahogy lenni szokott, elindultam hát Miramoto szobájába. Ahogy benyitottam egy félmeztelen lány állt előttem. Egymásra néztünk, aztán a lány felsikoltott, mire Miramoto felriadt.

- Mi... Mi az, ki, hogy?

- Nyugi, sss...

- Ah.. Akito.

Miután Miramoto és a lány felöltöztek a konyhában ittunk valamit s a csaj el is ment.

- Mi is történt pontosan miután otthagytalak a tölgynél?

- Öhm.. hát, tudod, észrevették, hogy figyelem a röplabdázókat s egyiküknek megtetszettem. Odajött, beszélgettünk, meghívtam egy italra és hát a többit a fantáziádra bízom...

"Marha jó, engem a lelkiismeretem kínoz, mert egyedül hagytam, ő meg ágyba bújik egy csajjal!!!"

- Na de miért vagy itt ilyen korán?

- Mert arra gondoltam, lóghatnánk együtt, bepótolhatnánk a tegnapi napot.

- Oksa, benne vagyok.